Barion Pixel

Miért fontos a lányok menstruációs edukációja?

A menstruációról való beszélgetés sok családban még mindig bizonytalan terep. Mikor kezdjük el? Mit mondjunk? Nem túl korai még? A válasz egyértelmű: minél korábban és minél természetesebben.

Egy szolnoki nőgyógyásszal, Dr. Rózsa Adrienn doktornővel való együttműködésünk során, a Tinileszek workshop keretein belül testközelből tapasztaltuk meg, milyen sokat számít a megfelelő, időben elkezdett edukáció.

Az első menstruáció sok lány számára ijesztő élmény lehet, különösen akkor, ha nem tudják, mi is történik a testükben. Egyik napról a másikra megváltozik minden, és a kialakult új helyzetet meg kell érteni, és kezelni kell. A megfelelő felvilágosítás menstruációról azonban teljesen meg tudja változtatni ezt az élményt.

Dr. Rózsa Adrienn tapasztalata szerint még felnőtt nők esetében sem mindig egyértelműek a ciklussal kapcsolatos alapfogalmak.

Ez inspirálta arra is, hogy létrehozza a Tinileszek workshopot, aminek célja az, hogy a lányok időben, pontos, és érthető tudást kapjanak.

A workshopon résztvevők megismerik a testüket, a női ciklus működését, és azt is, mi számít normálisnak. Ez a tudás segít abban, hogy az első menstruáció ne félelmet váltson ki, hanem magabiztosan álljanak hozzá.

A menstruáció tabu még mindig sok családban jelen van. Emiatt a lányok gyakran szégyenérzettel vagy bizonytalansággal közelítenek a témához.

A Tinileszek workshop egyik legfontosabb célja, hogy ledöntse ezeket a tabukat. A doktornő szerint a kamasz lányoknak nagy szükségük van arra, hogy biztonságos közegben kérdezhessenek a menstruációról, a nővé válásról és a testi változásokról.

Az edukáció során a menstruáció természetes folyamattá válik – nem „ciki” témává. Ez hosszú távon segíti az egészséges testkép és önbizalom kialakulását.

A lányok felkészítése az első menstruációra nemcsak információ kérdése, hanem kapcsolat kérdése is. Sok édesanya azonban bizonytalan: mikor kezdje el a beszélgetést, és hogyan fogalmazzon?

Dr. Rózsa Adrienn hangsúlyozza, hogy a legfontosabb egy olyan bizalmi légkör kialakítása, ahol nincsenek tabuk. A Tinileszek workshopokon ezért az anyukák is részt vesznek, ami segít elindítani a párbeszédet otthon is.

Ha a lányok érzik, hogy bármit megkérdezhetnek, sokkal könnyebben dolgozzák fel a változásokat.

A menstruációs eszközök bemutatása fontos része az edukációnak. Sok lány számára bizonytalan, hogy milyen lehetőségek közül választhat, és hogyan használja ezeket.

A Tinileszek workshopon a résztvevők különböző eszközöket – például betéteket és egyéb alternatívákat – is kézbe vehetnek. Ebben mi, a Biointimo csapatával is részt vettünk, mintákkal támogatva az eseményt. Emellett a lányok megismerkedhetnek a nőgyógyászati vizsgálat menetével is.

Ez különösen fontos, hiszen a tudatlanság sokszor nagyobb félelmet okoz, mint maga a vizsgálat.

A legfontosabb üzenete pedig az, hogy minél többet beszélünk róla, annál könnyebb lesz megélni.

Ezek is érdekelhetnek:

Erős vérzés, de mi lehet az oka?

Sok nő tapasztalja, hogy a menstruációja időnként erősebb a megszokottnál. Bár a menstruáció természetes folyamat, az szokatlanul erős vérzés megterhelő lehet fizikailag

A kevés menzesz okai

Bajt is jelezhet, így nem mindegy miért kevés! Íme a kevés menzesz 4 leggyakoribb oka! A legjobb dolog a világon, amikor a megszokott

Scroll to Top
0